jurták
a mi jurtánk
A mi jurtánk immár több éves, hazai evolúció eredménye. Elég sokat készítettünk és tapasztaltunk ahhoz, hogy elmondhassuk, hogy az általunk készített jurták jelenlegi formájukban kiforrottak és ki merjük jelenteni, hogy minőségben és kivitelben is elértük azt a szintet, ahol már bármilyen megmérettetést bátran vállalhatunk.
A jelenlegi változat kialakításában szerepet játszott az is, hogy a jurta kérdést a lehetőségeinkhez képest alaposan körbejártuk, megismerkedtünk a jurták kialakulásával, típusaival, az eredeti készítési módokkal, a különféle területi variációkkal és a kezünk között megfordult már eredeti, kintről érkezett, javításra szoruló jurta is. Nem állítjuk, hogy a témáról mindent tudunk, de sokat tanultunk és rengeteg tanulságot levontunk. Igyekeztünk megtalálni az ok-okozati összefüggéseket és azoknak megfelelően terveztük meg a saját jurta-változatunk részleteit.
a jurták ára
Tekintettel a hazai "valuta" és atyái kiszámíthatatlanságára és különösen arra, hogy a felvidéki határtól mindössze 15 km választ el minket, az árainkat mától, az ésszerű gazdasági helyzet visszatértéig, euróban adjuk meg. Természetesen továbbra is lehet forintban fizetni és forintban is számlázunk, az átszámítása a megrendeléskori középárfolyam. Amennyiben a helyzet fokozódik, a műhely ugyan megmarad, de a 15 km-ből hamar 0 km lesz...odaát már úgyis várnak.
A következő árlista irányadó jellegű és a következőket tartalmazza: teljes, kezelt faváz, kötélzet és egyrétegű ponyva. Az árban benne van továbbá a leszállítás és első összeállítás (betanítás) 150 km-en belül és három év jótállás.
4 m (4 paneles) jurta EUR 1.500.-
5 m (5 paneles) jurta EUR 1.800.-
6 m (6 paneles) jurta EUR 2.000.-
8 m (8 paneles) jurta EUR 2.800.-
Minden jurtánkhoz tudunk adni nemezborítást, melynek az ára:
4 m EUR 520.-
5 m EUR 600.-
6 m EUR 750.-
8 m EUR 1.100.-
Külön megállapodás alapján minden más méretet is elkészítünk, egyedi elképzeléseket is megvalósítunk. 150 km felett 10 liter/100km 95-ös benzinnek megfelelő km fogyasztást kell csak megfizetni. Az árak nettó értékek.